félreállnak-e a felhők előlem
ha tovalovagol a lélek belőlem?
sejtem, sejtjeim közül
az elektromosság kisül
egészen
hogy minden furcsa gondolat,
érzés és tapasztalat
enyésszen

belefelesel a lélek a képbe?
befele lesel ilyenkor az égbe?
látszik ekkor mind a múlt?
viszi, amit megtanult
a lélek?
magam gyúrta árnyaim
nyesik le a szárnyaim
ha félek?

fülembe sziszeg a fűszálak nesze
bekebelezett a természet, nesze
fekszem mozdulatlanul
várok változatlanul
a fényre
pitypang bóbitája száll
nem kíváncsi senki már
a tényre

ezek a Föld utolsó napjai
nincsen több szelvény a bérleten
megértek gyönggyé a porszemek
a tollpihe már a mérlegen

nincs már idő, hogy bántsalak
és nem érek már rá sírni
ez az utolsó nyári nap
még körül szeretnék nézni
érezni egyszer, hogy átölelsz
úgy mindent ki lehet bírni

életnek a dereka
napéjnek egyenlősége
lélektestvérre rágondolás
pillanat felelőssége
a szépen megcsinált dolgok
ünnepe s elfelejtése

a pergő levelek hangja
a színek kiáramlása
esőnek földillata
ősz-kapu ránkzárulása
lélektestvérre rágondolás
a szívnek kitárulása

jobbra-balra jár az inga
minden ajtó tárva-nyitva
jár az inga jobbra-balra
itt a szőnyeg felcsavarva

jobbra-balra, jobbra-balra
penész mászott fel a falra
inga jobbra, inga balra
kong a templom nagyharangja

inga, inga, inga, inga
lépés a port nem kavarja
tárva-nyitva minden ajtó
meg van halva öreganyó

fölöttem a felhők, körben zöld hegyek
leülök a lépcsőn, tovább nem megyek
forgatom a könyvet, minden lap fehér
nem a csend törik már, hanem a kenyér

egészen lágyan
mint lepke szárnyát rebbenti
a fáradt vénember utolsó lehelete
egészen puhán
mint szerelmes vágyik egy pillantás után
sután-bután

enyém se volt és itt hagyott
már túl van hét határon
itt hagyta nyitva az ablakot
hogy hátha visszavárom
becsapott, elárult, meglopott
elvitte azt is, mit ő hozott
enyém se volt, mégis itt hagyott
már túl van hét határon a régi álmom

tudtam, hogy egyszer elszelel
hogy virtuális minden
annyira akartam hinni őt
hogy már nem hittem bennem
ami ezt tartotta, elkopott
talán még jobb is, hogy elhagyott
bezárom inkább az ablakot
nehogy már visszaszálljon a régi álmom

mondhatnám, hogy köszi jól,
és remek minden napom:
igaz, kitérni nem bírtam,
de tudtam, hova kapom

lehet hogy a dolog
sosincs rendben nálam
fut a föld alólam
bizsereg a szárnyam

van egy kis kert, hova tündérek járnak
nem mesetündérek, valódik, bátrak
hiába mutatják a nagyvilágnak
a kert helyén csak gyomokat látnak

szívüket adják át kis falatokban
nem tudják mások, hogy mi finom abban
érzik hogy itt most varázslat történt
nyújtják a tányéruk a repetáért

attól tündérek, hogy be mernek menni
fel mernek venni, le mernek tenni
be mernek nézni a varázstükörbe
árnyékuk körül táncolnak körbe

tudják, hogy élnek, s az élet durva
tudják, hogy egymásra vagyunk utalva
gyereket nevelnek, ha úgy hozza sorsuk
de lehet, hogy mégse, mert túl sok a dolguk

ezek a tündérek büdösek néha
éhesen kotornak a vasfazékba
fáradtan dőlnek le az árokparta
amihez nyúlnak, az meg van kavarva

ebédet főznek vagy verseket írnak
s ha egyikük elmegy, hát sokáig sírnak

vége lesz-e valaha a mostnak
a gyerek-én s az öregasszony egybeolvad-e
engem is szenvtelen, üres testként mosnak
fémtepsiben táncol a lélek ünnepe

a sohasem után, a seholsem mögött,
a kifelé sötét tükörfalak között
az ádehogy ölén, a száz pecsét alatt
az idő nem telik, szilárd a gondolat

az esték ölelők, mézízűk, fényesek
a fényben lüktető, ragyogó fétisek
a hajak kócosak, a szagok édesek
az ajkak csillogók, a szemek éhesek

lustán nyújtózkodik, dorombol, hempereg
a lábadhoz simul a lelkiismeret
mint macska a napon, szemét lehunyva ül
dorombol egy kicsit, aztán elszenderül

az éjjeli sötét nem nyomja válladat
nem felelsz semmiért, nincs, csak a pillanat
nincs, csak a lüktetés, az élet dallama
virágok illata, csavargók otthona



az óra éjfélt üt, a varázs véget ér
a hintó csak egy tök, a hat ló hat egér
lángpallos hegyével térképet rajzolunk
a kertből elmegyünk, máshova tartozunk

itt is van napkelte, itt is van alkonyat
kilégzés-belégzés, visszük a súlyokat
orrhangú gitáros hamiskás éneke
álmatlan nappalok, másnak az élete