vége lesz-e valaha a mostnak
a gyerek-én s az öregasszony egybeolvad-e
engem is szenvtelen, üres testként mosnak
fémtepsiben táncol a lélek ünnepe

a sohasem után, a seholsem mögött,
a kifelé sötét tükörfalak között
az ádehogy ölén, a száz pecsét alatt
az idő nem telik, szilárd a gondolat

az esték ölelők, mézízűk, fényesek
a fényben lüktető, ragyogó fétisek
a hajak kócosak, a szagok édesek
az ajkak csillogók, a szemek éhesek

lustán nyújtózkodik, dorombol, hempereg
a lábadhoz simul a lelkiismeret
mint macska a napon, szemét lehunyva ül
dorombol egy kicsit, aztán elszenderül

az éjjeli sötét nem nyomja válladat
nem felelsz semmiért, nincs, csak a pillanat
nincs, csak a lüktetés, az élet dallama
virágok illata, csavargók otthona



az óra éjfélt üt, a varázs véget ér
a hintó csak egy tök, a hat ló hat egér
lángpallos hegyével térképet rajzolunk
a kertből elmegyünk, máshova tartozunk

itt is van napkelte, itt is van alkonyat
kilégzés-belégzés, visszük a súlyokat
orrhangú gitáros hamiskás éneke
álmatlan nappalok, másnak az élete