van egy kis kert, hova tündérek járnak
nem mesetündérek, valódik, bátrak
hiába mutatják a nagyvilágnak
a kert helyén csak gyomokat látnak

szívüket adják át kis falatokban
nem tudják mások, hogy mi finom abban
érzik hogy itt most varázslat történt
nyújtják a tányéruk a repetáért

attól tündérek, hogy be mernek menni
fel mernek venni, le mernek tenni
be mernek nézni a varázstükörbe
árnyékuk körül táncolnak körbe

tudják, hogy élnek, s az élet durva
tudják, hogy egymásra vagyunk utalva
gyereket nevelnek, ha úgy hozza sorsuk
de lehet, hogy mégse, mert túl sok a dolguk

ezek a tündérek büdösek néha
éhesen kotornak a vasfazékba
fáradtan dőlnek le az árokparta
amihez nyúlnak, az meg van kavarva

ebédet főznek vagy verseket írnak
s ha egyikük elmegy, hát sokáig sírnak