álmukból felverte őket az őszi nap
fázósan nyúlnak a reggeli árnyak
az ágyadból felszálló újszülött álmok
a lehelletemtôl kapják a szárnyat

mézzel csurran az öreg őszi nap
komótosan festi a füvet, a fákat
s mielőtt kiadva színeit lefolyik az égről
még utoljára átkarolja a vállad

ráncos kezével simítja homlokod
számolatlan önti a sugarat
hogy ha a tél a borzongást a csontokba oltja
még süssön a szemedből az őszi nap