fájdalom markában nem őrülök meg
éles kövére nem rogyok
nem vergődök, hogy eresszen végre
sebet magamra nem rovok

tompa vagyok, a semmibe hullva
nem zuhanok, csak puffanok
nem érzek semmit, béna vagyok mint
télen a fagyott rovarok

vaksötét egembe belefulladtak
meghaltak mind a csillagok
mivolt-milesz is annyira mindegy
de tán egy éjjel még álmodok